Új élő népzene 19. / 2013

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Belehallgatás (mix)

A Táncház Egyesület 1997-ben indította útjára CD-sorozatát, a hetvenes években a Hungarotonnál megjelent „Élő Népzene” lemezek szellemi örökségeként. Új sorozat ez, hiszen újak a válogatás szempontjai és módszerei. Új azért is, mert ezek a műsorszámok máshol még nem jelentek meg, ugyanakkor – népzenéről lévén szó – természetesen nem új szerzeményeket, hanem a néphagyomány által megőrzött dalokat és hangszeres dallamokat hallhatunk. A szereplők közül néhányan szűkebb pátriájuk hagyományainak egyenes folytatói, a többség azonban városi fiatalként kötelezte el magát a népzenével. Ki énekével, ki egy szál hangszerével adja át érzéseit, a vonósok pedig „bandába” tömörülve élvezik a táncház mindennapi gyakorlatában fölfedezett együttmuzsikálás élményét. Más és más tájak és népek muzsikája szól, más és más a hangzás és a stílus, mégis mindegyik darabban egyszerre érhetjük tetten közös kincsünket és az előadók személyiségét.

CD-válogatásunk darabjai – amelyek megjelenését mindig a Táncháztalálkozóra időzítjük – az évente meghirdetett nyilvános pályázaton alapulnak. A zsűri tagjai: Marosi Julianna, Pávai István, Sipos János és Vavrinecz András; sorozatszerkesztő: Havasréti Pál; forgalmazza a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás.

Hirdetés